A fizikai fényvédők a fizika elveit alkalmazzák. Ezekben a fényvédőkben lapszerű részecskéket{1}} használnak, amelyek az arcra kenve tükörként működnek, visszaverik a napfényt, így biztosítva a napvédelmet. A titán-dioxid és a cink-oxid egyaránt példa a fizikai fényvédő összetevőkre. Védőfóliát képeznek a bőrön, megakadályozva az ultraibolya sugarak behatolását a bőr felszínén. Mindkettő átfogó UVB-védelmet nyújt, a cink-oxid pedig erősebb UVA-blokkolást kínál. A tipikus fizikai fényvédők fehérek, pasztaszerűek, és vízzel való érintkezéskor kék színűek. Ezeknek a termékeknek azonban vannak korlátai: előfordulhat, hogy a színező hatás nem tűnik természetesnek sötétebb bőrtónusokon; előfordulhat, hogy nem hidratálnak eléggé a száraz bőrt; nem alkalmasak teljes-testes alkalmazásra; és alaposan el kell távolítani őket sminklemosóval stb.
A kémiai fényvédők kémiai összetevőket használnak a fényvédelemhez. Ezek a fényvédők úgy működnek, hogy elnyelik az ultraibolya sugarakat. Fényáteresztő anyagok-, amelyek elnyelik az ultraibolya sugarakat, és molekuláris vibrációs energiává vagy hőenergiává alakítják át a napvédelem érdekében. Ilyen például a para-aminobenzoesav és származékai, valamint a fahéjsav. Az arcra kenve az atomok elnyelik a napfényt, megakadályozva, hogy az a bőrhöz jusson. Elméletileg a fizikai fényvédők jobbak, mint a kémiai fényvédők, de a piacon kapható legtöbb fényvédő kémiai fényvédő.
